Sorszám: H_000628

A cikk szerzőjének a neve: Fürjes, János

Cikk címe: A fűrészáru-szárítás helyzete és problémái

Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1969. 1. sz. 129 – 142 old. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest 1969

Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk

Kulcs szavak: faanyag szárítás, szárítási technológia, fűrészáru szárítás, mesterséges szárítás, nedvességtartalom

Kivonat:

Az utóbbi évtizedekben, de különösen 1945. után, számos országban kidolgozták a faipari termékek alkatrészgyártásánál használható tűrési és illesztési rendszereket, s bár az egyes országok különböző tűrési és illesztési rendszereinek nemzetközi megállapodáson nyugvó egységesítése még ez ideig nem történt meg, a kidolgozó országok termelő vállalatai ezeket széles körben alkalmazzák.

A tűrési és illesztési rendszerek alkalmazásba vétele időszerűvé és szükségszerűvé tette a szárítás, elsősorban a mesterséges szárítás fejlesztését, tökéletesítését.

Jelen tanulmányban a fűrészáru-szárítás általános helyzetével és problémáival kívánunk foglalkozni, ezen belül nagyobb súlyt vetve a mesterséges szárítás egyes kérdéseire.

Hogy mennyire fontos feltárni ezen problémákat, arra vonatkozóan szabad legyen idéznünk Fleming és Hübner, ismert német szakemberek tanulmányából egyetlen mondatot – megjelent a Holzindustrie 1967-es számában – mely így hangzik:

„Egyedül Kelet-Németországban milliós veszteségeket lehetne elkerülni, ha a fűrészáru-szárítást kifogástalanul végeznénk el.”

Úgy véljük, hogy ugyanezt hazai vonatkozásban is elmondhatjuk, s ez magában véve is elegendő a téma különös jelentőségének alátámasztására.

A problémákat a következő fő kérdések köré lehet csoportosítani:

A feldolgozó iparágak előírásai szerint milyen szárítási igény jelentkezik?

A jelenlegi szárítási kapacitás mennyire biztosítja a felmerült igény kielégítését?

Végül milyen problémák merülnek fel a szárítási kapacitás növelésével kapcsolatban?

Szükségszerű emelni a szárítás technológiai és technikai színvonalát, mert az egyes színvonalak olyan költségdifferenciákat okoznak, hogy azok megtakarítása révén olyan tőkéhez juthatunk, amely modern szárítási kapacitások rövid időn belüli létesítését teszi lehetővé.

Számítások szerint a közepes minőségű kamrában a szárítás költsége 30 %-kal, rossz kamránál pedig közel 100 %-kal magasabb, mint a korszerű szárítókamrában.

Ha az eddig tárgyalt szárítási igényt vesszük számításba, és a meglévő kamrák műszaki állapotát, akkor csupán ebből adódóan évente mintegy 30 millió forint többletköltséget eredményez a kamrák nem megfelelő állapota.

Megállapítottuk, hogy a szárítás költsége – mind a természetes, mind a mesterséges szárításnál – a termelési költségek olyan tekintélyes része, hogy azokkal, illetve azok csökkentésével szükségszerű foglalkozni.

Javasoljuk olyan árrendszer kidolgozását, amely a fűrészáru árát a nedvességtartalom függvényében szabja meg. Ugyanakkor a vonatkozó szabványokat úgy kell módosítani, hogy azokban az árrendszerben megadott nedvességtartalom egyértelműen rögzítve legyen. De tartalmazzon a szabvány pontos előírást a nedvességtartalom egyértelmű meghatározására is.

Kimutattuk, hogy a természetes szárítás költsége hazai viszonylatban a mesterséges szárításához viszonyítva alacsony, s ez parancsolóan írja elő a természetes szárítás szorgalmazását.

Kimutattuk, hogy a Thg-s szárítás költsége a klasszikus szárítás költségének mintegy 65 %-a.

Szorgalmazni kell a Thg-s szárítás széleskörű alkalmazását, mert ezzel a szárítási idők mintegy 1 %-ára rövidülnek le, bár hazai viszonylatban, különösen keménylombos 25 mm-nél vastagabb fűrészáruk Thg-s szárításánál vannak még bőven megoldatlan problémák. Javasoljuk, hogy kutatási témaként a közeljövőben vegyük fel a Thg-s és a vákuumban történő szárítás problematikáját, s végezzünk félüzemi kísérleteket.

Foglalkozni kell új, minőségileg jobb anyagot biztosító, gazdaságosabb szárítási mód kidolgozásával.