Sorszám: H_000603

A cikk szerzőjének a neve: Bálint, Gyula

Cikk címe: Farontó gombák elleni újabb érintő és légzési mérgek.

Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1968. 1.sz. 71 – 85 old. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest 1968

Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk

Kulcs szavak: gombák, faanyagvédőszerek, faanyagvédelem, Mikrozol B, fafelhasználás

Kivonat:

A fapusztító gombák elleni védekezés során bebizonyosodott, hogy a legnagyobb mértékű és leghosszabb ideig tartó hatást a kémiai védelem alkalmazásával lehet elérni. Ennek felismerésében az elmúlt idők alatt a különböző országokban számtalan kísérletet végeztek és a legkülönfélébb anyagok vizsgálatát folytatták le. E kísérletek és vizsgálatok tették lehetővé, hogy a fafelhasználás legkülönfélébb ágazataiban és a legeltérőbb kitettségi viszonyok között is számos hatású vegyület álljon rendelkezésre.

A faanyag-védőszerek fejlődésében – még nemzetközi viszonylatban is – nagy lassúság figyelhető meg. Így például a kátrányok alkalmazását Glauber már a XVIII. században javasolta. A következő évszázadban Eberson, Lewis stb. a javaslat megvalósításán fáradoztak, a védelem célját fokozottabban szolgáló kátrányolaj lepárlással történő előállítása mégis csak a XIX. század első harmadában indult meg, és a XX. század első évtizedeiben került alkalmazásra az akkoriban létesített üzemekben. A ma is használatos cink-kloridot már 1815-ben javasolták antiszeptikus célra, gyakorlati megvalósításának kezdetét Burnott 1838. évi találmányi bejelentése indította el. A réz-szulfát mint a Bouchheire-féle nedvkiszorító eljárás hatóanyaga, a XIX. század negyvenes éveiben terjedt lassan el. Egyes védőszer készítmények komponenseként (a francia Celcure, a német Viczzal stb.) ma is használják, de nem túlzottan nagy mennyiségben. A higany-klorid fejlődését vizsgálva azt látjuk, hogy Kyan 1832. évi találmányi bejelentésében már szerepel, de káros mellékhatása miatt nagyobb teret nem indíthatott meg. Az ugyancsak erős toxikus hatású arzén elterjedésének fejlődését figyelve azt látjuk, hogy a vegyületcsoport említésével már időszámításunk előtt Plinius írásaiban is találkozunk, majd a középkorban Paracelsus írásaiban, mint gyógyszerről olvashatunk. Ma a svédek híres Boliden-sójának egyik hatóanyaga, de szerepel a német UA és UA11 komplex sókat felépítő vegyületek között is.

A faanyag-védőszerek fejlődésének lassúságát dokumentáló példák kapcsán megemlítem a szervetlen fluor vegyületeket, amelyekkel a századforduló előtt Basilius Malenkovičkísérletezett, s amelyekkel az elmúlt évtizedekben még mindig, mint addiciós, illetve színenergetikus hatást biztosító sókeverékek alkatrészeivel számos variációban találkozunk. Hasonló a helyzet az általánosan ismert és különösen a magasépítésben alkalmazott nitrált szerves vegyületek, mint pl. dinitro-ortokrezol és a dinitro-fenol esetében. Első alkalmazásuk ugyancsak az 1900-as évek előtti időben történt. Azóta egyedül /mezőgazdaságban „sárga méreg”) vagy mint együttesen ható anyag szerepel a farontó gombák és egyéb károsító organizmusok elleni védekezésben.

A faanyag-védőszerek típusában, összetételében, specifikus hatásában mutatkozó fejlődés lassúságát az utolsó évtizedekben jelentkező kutatások csökkentik. A klórozott fenolok és naftalinok, valamint egyes szerves klórozott vegyületek, továbbá a bór vegyületek stb. hatásával, hatásmechanizmusával foglalkozó munkák tanulmányozása során azt láttuk, hogy e téren mind a tudományos kísérletek, mind az anyagvizsgálatok jellegűek. nagyrészt reproduktiv jellegűek. Új anyagok megjelenése között évtizedek múlnak el, amikor másfelől a technika fejlődése, az élet ritmusa mindinkább gyorsabb lett és a műszaki fejlődés az ekzaktabb területeken is gyorsabb ütemet diktál. A felhasználási terület bővülése, a differenciáltab igények kielégítésére való törekvés újabb anyagok választékát igényli.

A jellemzőbb faanyagvédőszer típusokat vizsgálva felmerült, hogy hazailag olyan farontó gomba elleni védőszert kísérletezzünk ki, amely kémiai felépítésében eltér az eddigi, úgynevezett „hagyományos” védőszerektől, és alkalmas a szubsztrátum megmérgezésével xylophag gombák megtelepedését, fejlődését gátolni, a fertőzés bekövetkezése után pedig – a fertőzött övezetben alkalmazva – a károsító gombatestet elpusztítani.

A kutatás szükségességét indokolta az a körülmény is, hogy a hazai faanyag-védőszerekből rendkívül kis választék áll rendelkezésre, és ami van, az is jórészt import eredetű. A legnagyobb mennyiségben alkalmazott Mikrozol B. elnevezésű védőszer pedig flazat fertőtlenítésére, tetőszékek tartósítására kevésbé alkalmas.

A kikísérletezésre kerülő faanyagvédőszer mykocid hatásának vizsgálata alapján alaptételünk volt olyan vegyületek keresése, amelyek a faanyagvédőszerekkel foglalkozó nemzetközi szakirodalomban sem épületfa, sem bányafa, sem más iparifa-választékok megvédése nem szerepelnek.