Sorszám: H_000584
A cikk szerzőjének a neve: Dr. Hadnagy, József
Cikk címe: A pozdorja bútorlap gyártásakor keletkező por felhasználási lehetősége a homogén és három rétegű lapgyártásban.
Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1967. 1-2.sz. 65 – 85 old. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest 1967
Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk
Kulcs szavak: pozdorja, bútorlap, por, kenderrost, borított pozdorjalap
Kivonat:
A pozdorja bútorlapok – mint ismeretes – a kenderrost kinyerés közben törésre kerülő kenderszár kisebb-nagyobb méretű pozdorja anyagából készülnek.
Már a kóró törése közben is, de a további feldolgozás során még inkább, elég nagy mennyiségű igen finom törmelék és por keletkezik. A szárítás, rostálás és csiszolásból származó por és törmelék olyan elegyet alkot, melyben egy nagyobbrészt szögletes formájú, de közel azonos méretekkel jól dimenzionálható rész keveredik, legömbölyített alakú, egészen a gyakorlatilag mérhetetlen kisméretű szemcséket is tartalmazó résszel.
A két rész elkülönítése üzemi méretekben elég nehéz feladat, és megoldása egyenlőre csak méret szerint volna keresztülvihető. Ezért a kísérletek arra irányultak, hogy egyrészt a teljes elegy felhasználása milyen eredménnyel jár, másrészt a szemcseméret szerint kifrakcionált visszamaradó rész bekeverése hogyan változtatja a kész lapok jellemzőit.
A célkitűzések szerint a feladat olyan szinten történő megoldása szükséges, hogy a kísérleti lapok műszaki jellemzői a szabványban előírt minimális követelményeknek megfeleljenek. A téma jelentősége elsősorban abban állt, hogy a pozdorjalap gyártó ipar alapanyag bázisa az igényekhez mérten korlátozott, és a belőle veszteségként kikerülő kb. 20 % por igen jelentős.
A por felhasználásának másik előnye – ami a rostosított felületű lapok előállítása mellett ma már nem olyan jelentőségű – a felületi minőség javulása. De ha figyelembe vesszük, hogy a rostosított felület előállítása elég költséges, (defibrálás, szárítás), míg a por felhasználása semmi, vagy csak minimális költségtöbblettel jár (rostálás), ez az előny is kihasználható.
Az előzőekben részletesen ismertetett vizsgálati eredményeket szükségesnek látszik összefoglalni. A három legfontosabb – szabványban is rögzített határértékű – minőségi jellemző megfelelő szinten tartható a rendelkezésre álló por majdnem 100 %-os felhasználása esetén is. A különböző variációk, melyeket a por frakcionálása, valamint a TRIPO lapoknál a külső és belső részekbe történő bekeverése által nyertünk, különböző eredményeket adtak az egyes jellemzők esetében, ezért az áttekinthetőség érdekében a legfontosabb átlagértékeket a 9. táblázatban foglaltuk össze.
A részeredmények értékelésénél kitértünk már ezen adatok elemzésére. Összefoglalásul a végkonklúziók a következőkben rögzíthetők.
A P20 és PF20 sorozatok dagadási értékének kivételével valamennyi átlagadat a szabvány előírásokat kielégíti. A szórások elemzése is arra mutat, hogy a minimumok sem rosszabbak a megkívánható legalacsonyabb értékeknél.
Mindebből következik, hogy:
- A borított pozdorjalapok gyártásánál a lapsúlyra vonatkoztatott 15 % mennyiségig a minőségi jellemzők lényeges változása nélkül felhasználható a pozdorjapor.
- A TRIPO lapok gyártásánál a por bekeverése csak a dagadási hajlamra van kismértékben káros hatással. A fedő és belső rétegben egyenlő arányban elosztva az összlapsúly 20 %-a por lehet, a szabványérték egyidejű megtartásával.
- A por frakcionálására nincs szükség. A kevert szemcseeloszlású por ugyanis semmivel sem szolgáltatott rosszabb eredményeket, kirostált apró frakció bekeverése.
