Sorszám: H_000441
A cikk szerzőjének a neve: Gönczöl, Imre
Cikk címe: A vastagsági méretcsökkentés lehetőségeinek vizsgálata tölgy, dió és mahagóni furnérok esetében a megfelelő ragasztási minőség biztosítása mellett.
Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1963. 1. sz. 217 – 245 ; Mezőgazdasági Kiadó 1963
Lásd a teljes cikket:
Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk
Kivonat:
A hasítógépen, illetve excentrikus befogással hámozógépen előállított furnér (színfurnér) igen fontos alapanyaga a bútor-, hajó-, vagon- stb. iparnak. Mivel ezen iparágakban a termelés felfutásával a furnérszükséglet egyre növekszik, a feldolgozásra alkalmas furnérrönkökből mind mennyiségileg, mind minőségileg a maximumot kell kihoznunk. A mennyiségi termelés fokozását illetően – rönkhelyzetünk és importlehetőségünk ismeretében – kézenfekvő a gondolat, hogy csökkentsük a furnérok vastagsági méretét. A kérdés megoldásának azonban számos előfeltétele van. A méretcsökkenést ugyanis csak abban az esetben lehet végrehajtani, ha ezáltal a minőség nem romlik, ha teljes értékű borítóanyagot kapunk. A végleges állásfoglalás érdekében a vizsgálatokat az alábbi területekre kell kiterjeszteni.
- Vágástechnika
- Ragasztástechnika
- Felhasználhatóság szilárdsági szempontból
- Felhasználhatóság felületkezelési szempontból
Ez alkalommal csak az első három ponttal foglalkozunk, mindenképpen kívánatos azonban a tovább-feldolgozó ipar észrevételeinek, illetve tapasztalatainak a rögzítése is, mert gyakorlati bevezetésre csak ezek figyelembevételével kerülhet sor.
Jelenleg a színfurnérokat általában a 0,6 – 1,0 mm vastagsági tartományban termelik, s a méretcsökkenés szabályaként többnyire az enyvátütési veszélyt hozzák fel. Az utóbbi időben azonban a rétegelt falemezek gyártásánál is egyre nagyobb tért hódít a különféle műgyantaragasztók alkalmazása, és feltételezhető, hogy ezek töltőanyaggal kevert és habosított változata vékonyabb furnérok esetén is lehetővé teszi az átütésmentes ragasztást.
A szakirodalom általában csak a szorosan vett furnértermelési technológia, valamint a gyártáshoz szükséges gépi mechanizmusok ismertetésére szorítkozik, s nem tér ki a vastagsági méretcsökkentés lehetőségeinek tárgyalására. Az újabban kialakult mikrofurnér-gyártás lényegében a furnérvékonyítás határesete, de hasonlítható a hasítógépen végzett furnértermeléshez, mivel ennél az alapgép speciális hámozógép, s szükség van egy külön gépi berendezésre (kasírozó), mely az igen vékony furnért papírszalagra ragasztja. A mikrofurnér-gyártás alapanyaga a nyír, éger és néhány exota (manzónia, sapeli stb.)
A vékonyabb furnérok előállításánál még fokozottabb mértékben játszik szerepet a jól beállított, gondosan karbantartott hasítógép, mint a szokványos furnérvastagságoknál. Ilyen furnérokat csak megfelelően előkészített sima szövetű, sűrű évgyűrűjű késelési rönkból lehet termelni. A rönköket feldolgozás előtt kétféleképpen kell előkészíteni:
- alakilag (előprizmázás),
- hőtechnikailag (lágyítás).
Mind két előkészítés igen fontos és döntően befolyásolja a termelt furnér mennyiségét, valamint minőségét. Az előprizmázás módja az átmérő nagyságától és a kívánt furnérrajzolattól függ. Ez utóbbi a hasítógépbe befogott prizma időnkénti „forgatásával” is szabályozható. A hőkezeléssel végzett puhítást – minőségi szempontból igényesebb anyagról lévén szó – sokkal gondosabban és hosszabb időtartalommal kell végezni, mint a hámozással. A hasításra kerülő faanyagot ugyanis azon túlmenően, hogy teljes keresztmetszetben egyenletesen kell felmelegíteni, az optimális feldolgozhatóság érdekében a felmelegítés után bizonyos ideig az elért hőfokon kell tartani, mert a lágyulási folyamat nemcsak a hőnek, hanem az időnek is függvénye. A gyakorlat, a hámozási anyaghoz viszonyítva, általában hőkezelési időtartamokat alkalmaz.
A téma célkitűzése a gazdaságosabb faanyag-felhasználás lehetőségeinek kutatása volt, közelebbről: annak eldöntése, hogy a tölgy, dió és mahagóni furnéroknál milyen mértékben csökkenthető a jelenlegi vastagsági méret, átütésmentes és minőségileg kifogástalan furnérfelület biztosítása mellett.
A vágási és ragasztási kísérleteket a Furnér- és Lemezművekben, a további vizsgálatokat a Faipari Kutató Intézetben végeztük el, az alábbi metodika szerint:
- Mindhárom fafajból különböző vastagságú furnérokat állítottunk elő hasítógépen, illetve diónál excentrikus befogás mellett hámozógépen is.
- A letermelt furnérokat a klimatizálóban szárítottuk.
- A száraz furnérokat a raktárban pihentettük.
- A feldolgozásra kész furnérokat méretre vágtuk, és illesztettük.
- Az így nyert borítólapokat különböző ragasztóanyagok felhasználásával 100 x 80, illetve 80 x 100 cm2 felületű, száraz eljárással készült, 5 mm vastagságú bükk lemezre ragasztottuk.
- A színelt lemezekből próbatesteket vágtunk ki és szakítási, illetve hajlítási vizsgálatnak vetettük alá őket.
- Az eredményeket értékeltük.
Összefoglalás, következtetések, javaslatok
Kísérleteket folytattunk annak megállapítására, hogy tölgy, dió és mahagóni fafajok esetében, a jelenlegi színfurnér-termelési technológiák mellett milyen mértékben lehet csökkenteni az előállított furnérok vastagságát, s vékonyabb színfurnérok alkalmazása esetén biztosítható-e az enyv átütésmentes ragasztása.
A lefolytatott vizsgálatok során a következő kérdéseket vizsgáltuk:
- A csökkentett vastagsági méretű furnérok előállításának gyártástechnológiai feltételei.
- A vékony furnérokkal történő színelés lehetőségei.
- A vékony furnérokkal színelt lemezek szilárdsági tulajdonságai.
A lefolytatott vizsgálatok eredményeként rögzíthető, hogy:
- a színfurnérok vastagságát a jelenlegi 0,6 – 1,0 mm-ről a vágástechnikai és hőkezelési előírások különösebb módosítása nélkül kb. 0,3 – 0,4 mm-re lehet csökkenteni.
- A vékonyabb színfurnérok átütésmentes ragasztását ipari liszttel (rozslábliszttel) töltött habosított műgyantával biztosítani lehet.
- A színfurnérok vastagsági méretének csökkentése gyakorlatilag nem befolyásolja károsan a lemezek szilárdsági értékeit.
A kutatások nem terjedtek ki a vékony furnérok bútor-, hajó-, vagon- stb. építési célokra történő felhasználhatóságára, s így nem tisztáztuk, hogy a színfurnérozott felületek kialakításánál elkerülhető-e a csiszolás, illetve mekkora a csiszolás esetén szükséges minimális furnérvastagság. Miután ezek a kérdések alapvetően érintik az eddigi eredmények hasznosíthatóságát, kívánatos. hogy a jövőben a kutatásokat az említett problémákra is kiterjesszük.
Végeredményben a kísérletek értékelése során levont következtetések azt igazolják, hogy a kutatási eredmények gyakorlatban történő felhasználásával, az elérhető legnagyobb kihozatal révén, gazdaságosabbá lehet tenni. Valószínűnek látszik, hogy mennyiségileg minimálisan mintegy 20-30 %-kal lehet javítani a színfurnér-termelés anyagkihozatalát, az elérendő eredmények pontos kitermelése azonban csak a tovább-feldolgozó iparágakban végrehajtandó kísérletek után lesz lehetséges.