Sorszám: H_000535

A cikk szerzőjének a neve: Dr. Szabó, Károly

A cikk címe: A termékek optimális készültségi foka az elsődleges fafeldolgozó iparban

Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1976. 1. sz. 99 – 124 oldal, Mezőgazdasági Kiadó 1977

Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk

Kulcs szavak: faipari termékek, ráfordítások, termelési érték, jövedelmezőség, közgazdasági összefüggések

Kivonat:

A fafeldolgozó ipar rendelkezett 1968-ban az ipar összes eszközértékének 1,3 (ezen belül az állóeszközök 1,1), a foglalkoztatott Iétszám 2,9%-ával. Realizálta a termelési érték 2,2, a társadalmi tiszta jövedelem 2,3, a nyereség 2,2 %-át. Szembetűnő az iparág viszonylag magas létszám- s alacsony eszközigénye.

A fafeldolgozó ipar döntő termelési tényezője jelenleg még mindig az élőmunka, és minden vele kapcsolatos változás és befolyásoló tényező nagymértékben érinti az ágazat gazdasági eredményét. Természetesen velejárója ennek, hogy a fafeldolgozó iparban igen alacsony az ún. E/B arány (E=eszközérték, B=éves bérköltség) olyannyira, hogy még a többségében feldolgozó jellegű iparágak közül is csak a textilruházati ipar képvisel alacsonyabb színvonalat. Az egy munkásra jutó gépek és berendezések értéke a faiparban csak 41,2 ezer Ft, ami 34,2 %-a az ipari átlagnak (120,4 ezer Ft/munkás fő).

A fafeldolgozó ipar termelését, a nemzeti jövedelem létrehozásában való részvételét, a felhasznált termelési tényezőket, azok hatékonyságát az Ágazati Kapcsolatok Mérlegének (ÁKM) elemzése útján az 1., 2., 3. táblázaton mutatjuk be. A táblázatok értékeit tanulmányozva megállapítható, hogy a fafeldolgozó ipar termelési értékének 35,7 %-át képviselő s a lekötött eszközök 35,1 %-ával rendelkező elsődleges fa­ feldolgozóipar (fűrész- és lemezipar) hatékonyságára jellemző mutatók közül:

- az egy foglalkoztatottra jutó termelés és

- az egy munkásra jutó gép értéke

kedvezőbb a tovább feldolgozó ágazatok ilyen jellegű mutatóinál, ami a magasabb gépesítettségi színvonal s az alacsonyabb élőmunka-igényesség következménye.

(Megjegyzendő, hogy ezeket a mutatókat az agglomeráltlap-gyártás nagy értékű, sok te­

kintetben automatizált szalagai befolyásolják ilyen kedvező mértékben.)

A fűrész- és lemezipar az összes gép és berendezés 51,3 %-ával rendelkezett, az egy munkásra jutó gép és berendezés értéke 55 ezer Ft, az 1 millió Ft termelési érték teljes létszám­ igénye 5,6 fő, míg ugyanezek az adatok a hasonló volumenű termelési értéket realizáló bútor­ iparban 23,0 %, 18,9 ezer Ft és 8,6 fő. Az elsődleges feldolgozás nemzetijövedelem-termelése és 1 Ft eszközértékre jutó termelési értéke már kevésbé mutat kedvező képet, ami két tényezőcsoportra vezethető vissza:

- egyrészt azon közgazdasági összefüggésekre, melyek a magasabb szerves összetételű ágazatok eszközarányos mutatóit az alacsonyabb E/B aránnyal rendelkezőkhöz képest kedvezőtlenebbnek tüntetik fel - ami ágazaton belül is érvenyesül mert a lapgyártás területén az elmúlt években néhány nagy, szerves összetételű beruházást valósítottak meg;

- másrészt arra, hogy a teljes fűresz- és lemezipari kapacitások egyenletes es indokolt

kihasználása nem minden területen valósult meg.

Az 5. táblázat ismerteti az egyes feldolgozási fázisok nemzetijövedelem-termelésének teljes ráfordítási és tartalom mutatói alapján a teljes:

- létszám,

- munkáslétszám,

- munkaóra,

- álló- és forgóeszköz- (megfelelő bontásban), ill.

- eszköz

igényt az ágazatok közötti tovább gyűrűzések figyelembevételével. (A hazai termelést a B változat jellemzi helyesen, ti. az A változat az importfelhasználást is tartalmazza.)

A teljes ráfordítási fajlagosok figyelembevételével a bútoripar, az épületasztalos-ipar és az egyéb fafeldolgozó ipar:

- fajlagos létszámigénye kisebb és

- fajlagos eszközigénye nagyobb

az elsődleges feldolgozást képviselő fűrész- és lemeziparénál, vagyis ellenkező tendencia érvényesül, mint a közvetlen ráfordítási fajlagosok esetében. Megjegyzendő, hogy fajlagos eszközigény-növekedés az importfelhasználás figyelembevétele nélküli B változatnál figyelhető meg, vagyis a tovább feldolgozóipar többletráfordításai a hazai elsőd-leges feldolgozás elégtelenségéből adódnak. A hazai elsődleges feldolgozás tehát a népgazdaság számára végső soron rendkívül munkaigényes ágazat, olyannyira, hogy csak néhány élelmiszeripari ágazat múlja felül e tekintetben, ezen élelmiszeripari ágazatok azonban rendkívül exportképesek. Figyelemreméltó még az a körülmény, hogy a nemzeti-jövedelem-termelés teljes ráfordításigénye pl. a közismerten eszközigényes közlekedési eszközök gyártásában az épületasztalos-iparral azonosan (s a többi ágazatnál alig magasabb szinten) alakul, létszám-, ill. munkaóraigénye pedig kevesebb. Az A és B változat összehasonlításából következik még, hogy az elsődleges fafeldolgozás messze nem használja fel a nemzetközi munkamegosztásból adódó - a gazdasági hatékonyságot javító - lehetőségeket. Ez a továbbiakban akadálya annak, hogy a továbbfeldolgozási fázisokba magasabb készült égi fokkal kerüljenek a félkész termékek és alkatrészek, ill. hogy ezek előállítása az elsődleges feldolgozás területén következzék be. Igazoltnak látszik az a következtetés is, hogy a tovább feldolgozóiparok, így adott esetben az épületasztalos- és a bútoripar termelékenységnövelésének feltétele jelentős részben az épületasztaIos- és a bútor­ iparon kívüli területre, így az elsődleges feldolgozó ágazatra esik.

Az előbbiekben közölt, az AKM alapján összeállított általános értékelésen túlmenően úgy gondolom, nem kell különösebben bizonyítani azt, hogy mint minden nyersanyag, a fa nyersanyag ipari feldolgozása is -népgazdasági szinten- annál inkább válik gazdaságossá, minél több munkaműveletet végzünk el a technológiai folyamatban a megelőző fázisban. Ezt a célt szolgálta az a koncepció, amelynek alapján az elsődleges fafeldolgozó ipar termelő­ szervezeteinek nagy részét az erdő- és fafeldolgozó gazdaságokba integrálták a hetvenes évek elején. Ebben a szervezetben nagyobb lehetőség van az erdőgazdasági kitermelést az ipari szükséglet szempontjai szerint irányítani, s a kitermelt fa nyersanyagot manipulálni, az ipari termékek készültségi fokát emelni, sok esetben a késztermékig bezárólag. Nem kell különösebben bizonyítani, hogy a termékek készültségi fokának emelése népgazdasági szinten milyen megtakarítást eredményez csupán szállítási költségekben! Erről a témáról több tanulmányt készítettünk a múltban, s rámutattunk arra, hogy a fűrészáru méretre szabása, leszárítása révén elérhető szállítási költségmegtakarítás 5 év alatt térítené meg - népgazdasági szinten- a mesterséges szárítókapacitások létesítésének beruházási költségeit.