Sorszám: H_000493

A cikk szerzőjének a neve: Fürjes, János

A cikk címe: A fűrészárukészlet és a lekötött eszközök optimalizálásának kérdése népgazdasági szinten

Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1970. 1. sz. 39 – 50 oldal, Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest 1971

Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk

Kulcs szavak: forgóeszköz szükséglet, fafeldolgozó-ipar, optimális árukészlet, népgazdasági érdek, költség-ráfordítás

Kivonat:

A fajlagos forgóeszköz-szükséglet meghatározásánál minden iparágban és így a fafeldolgozó-iparban is, különös jelentőséggel bír az optimálisan szükséges árukészlet számbavétele. Addig, amíg az optimális árukészlet csupán a forgalmi szféra- raktározás, a forgalom gyorsasága, szállítás stb. - függvénye, könnyen meghatározható a bázisszámok   alapján. Összetettebb feladat azonban a fűrészáru-féleségek optimális készletének a meghatározása, különösen a termelő vállalatoknál, ahol a mai napig is azt tartják, hogy a gyártási folyamat a fűrészeléssel befejeződik, és az így nyert termék már készáru, holott a gazdaságos és helyes technológia azt követeli meg, hogy a gyártási folyamat a természetes szárítással fejeződjön be.

A külföldi vagy nemzetközi szabványokban is a készáru fogalma a légszáraz fűrészárura vonatkozik. Nálunk is - mint azt a későbbiekben látni fogjuk - népgazdasági érdek, hogy a forgalmazó vállalat, de különösen a felhasználók légszáraz fűrészárut kapjanak.  Ez természetesen azt eredményezné, hogy a termelő vállalatok, és a jelentős mennyiségű fenyőimport miatt részben a készletező vállalat forgóeszköz-igénye a felhasználó vállalatok terhére megnövekedett, ugyanakkor népgazdasági szinten csökkenne.  Mindezt az árban pozitív, illetve negatív arányban érvényesíteni kell, de csak olyan mértékben, amennyire ezeknél a termékeknél az optimális árukészlet indokolja. Ez teszi szükségessé az optimális fűrészárukészlet és a készletek helyének meghatározását, a minimális népgazdasági költség-ráfordítás figyelembevételével. Tanulmányunk célja volt meghatározni az optimális fenyő-, bükk· és tölgy fűrészáru készlet technológiailag indokolt elhelyezkedését, célunk volt népgazdasági szinten meghatározni azt a fűrészáru­ készletet, mely a folyamatos termeléshez szükséges, hogy ezáltal a népgazdaság rendelkezésére lehessen bocsátani a fölös készleteket azzal, hogy az így felszabadult forgóeszközt olyan területre irányítsák, ahol azt hatékonyan fellehet használni. A termelői készletet úgy állapítottuk meg, hogy a szükséges összes technológiai folyamat - a természetes szárítást is beleértve - elvégezhető legyen. A rész-számításoknál a természetes szárítás idő­ tartamának meghatározására egy eddig alig ismert, de a szárítást befolyásoló tényezőket leginkább figyelembe vevő módszert alkalmaztunk. A készletezői készlet számításánál abból indultunk ki, hogy a hazai termelésű fűrészáruk - a tölgy egy részének kivételével - nem kerülnek be az ERDÉRT telepekre, hanem az ERDÉRT diszpozíciói alapján, természetes szárítás után, közvetlenül a felhasználókhoz kerülnek. Amennyiben az ERDÉRT a meghatározottnál nagyobb készletre tartana igényt, úgy azt a termelői készlet rovására tehetné meg, a termelővel való megegyezés alapján. A felhasználói készlet meghatározásához a KSH anyagmérlegeit használtuk fel. A fenyőfűrészárura vonatkozó adatokat a KSH anyagból közvetlenül vehettük, a bükk- és a tölgyfűrészárura vonatkozó adatokat pedig az értékesítést figyelembe véve számoltuk ki, mivel a lombos fűrészáru fafajonkénti bontása az anyagmérlegben nem szerepel. A termelői, készletezői és felhasználói készletek természetes mértékegységben kifejezett mennyiségi adatainak összegezésével megadtuk a műszakilag indokolt országos fűrészárukészletei az előbbi három fafajra.  Ebből megállapítható:

- fenyőfűrészárunál a tényleges nyitókészlet 21,9%-kal, a tényleges zárókészlet pedig 32,2%-kal volt magasabb a tárgyalt időszakban, mint az a számítás szerint indokolt. Megállapítható az is, hogy a felhasználói készlet az előírtnak majdnem 3-4-szerese, a termelőinél ez az arány éppen fordított, míg a készletezőnél a hiány 25-35%;

- bükkfűrészárunál hasonló a helyzet, mint a fenyőnél.  A nyitókészlet 18%-kal, a zárókészlet pedig 44,2%-kal haladta meg a szükségeset. A felhasználói készlet itt is 3-4-szeres, a készletezői közel azonos, sőt a zárókészlet magasabb a kelleténél - a termelői készlet ugyanakkor lényegesen kevesebb, mint kellene;

- tölgyfűrészárunál az országos tényleges készlet 8,2, ill. 12,8%-kal volt alacsonyabb a szükségesnél, habár a felhasználóknál is és a készletezőnél is a készlet a számítottnak a többszöröse volt. Összességében még ezek sem tették ki a termelői készlet hiányát. A technológiailag szükséges készlet figyelembevételével meghatároztuk- fenyő-, bükk- és tölgy­ fűrészárura - a termelő, készletező és felhasználó vállalatok forgóeszköz-szükségletét. A termelő és felhasználó vállalatoknál ez egyező a napokban kifejezett szükséges készlettel, a készletezőnél azonban, az egyszerűbb kezelés érdekében, a készletszámítástól eltérően, a teljes forgalomra vonatkoztatva adtuk meg. Kiszámoltuk, hogy a szükségesnél magasabb készlettel fölöslegesen lekötött forgóeszköz - az

1968. évi népgazdasági terméktöbblet ráta figyelembevételével - 32 935, illetve 52 333 mFt nemzeti jövedelem lehetőségétől fosztja meg a népgazdaságot. Kiszámoltuk, hogy a technológiailag indokolt készletezési rend mellett a légszáraz fűrészáru szállításával - csak a fenyő-, tölgy- és bükkfűrészáruknál - évi 6.193 mFt fuvarköltség takarítható meg. Az előzőekben ismertetett megtakarításokon túl, 10 t teherbírású normál-vagonra számolva, 6882 vagon kapacitás is felszabadul.