Sorszám: H_002374
A cikk szerzőjének a neve: Sümeghy, Gábor
A cikk címe: Épületasztalos-ipari termékek gyártástechnológiai rendszerének vizsgálata
Forrás: FAIPARI KUTATÁSOK, Faipari Kutató Intézet [FaKI] Budapest, 1978. 1. sz. 177 - 202 oldal, Mezőgazdasági Kiadó 1978
Lásd a teljes cikket: Teljes_cikk
Kulcs szavak: ablakgyártás, ablakgyártási technológia, gyártmányszerkezet, helyesbítéses munkafolyamat, épület-asztalos ipar
Kivonat:
Az ablakgyártás jelenlegi helyzete kedvezőtlen képet mutat. A gyártás méretstabilizálatlan anyagból indul ki, és ezért a vízvesztés (nedvesség-kiegyenlítődés) nagyrészt a gyártás folyamán következik be, mely az alkatrészek gyártás közbeni módosulásával /méret, alak, felület/ jár.
Másrészről a nedvességbehatolás ellen nem védett alkatrészek - a kondicionálatlan üzemekben, raktárakban és épületekben - a munkafolyamat végén levő felületkezelésig bezárólag módosulnak.
A munkafolyamatba olyan műveletek ékelődnek, melyek az alkatrészelemek méreteit és egymáshoz viszonyított méretviszonyait - előre ki nem számítható módon - megváltoztatják /nagy súlyú üveg behelyezésé, feszültséget okozó beépítési mód stb./, mely a nem kielégítő szerkezetkapcsolatokra vezethető vissza.
Az elavult gyártmány- és gyártási rendszer e viszonyokhoz igazodik és azzal szerves egységet alkot: a technológiai folyamat olyan felépítésű, hogy a méretmódosulások többször ismétlődően helyesbíthetők legyenek. Egy véglegesen beépített, funkcióképes ablakszárny alkatrész-méretei a gyártás során nyolcszor módosulnak úgy, hogy a műveleti sorrendben közben szerelő jellegű műveletek ékelődnek be.
A gyártmányszerkezet a gyártási rendszerrel szoros egységet alkot: az ollóscsapok és csapos kötések a többszöri helyesbítés ellenére is funkcióképesek, az ablakszárny keresztmetszeti megoldása akadályozza a többszöri helyesbítéseket.
A jelenlegi ablakgyártás alapvetően helyesbítéses rendszerű.
A helyesbítéses rendszer a gyártás folyamán minden művelet után igényli a módosulások megfigyelését, és ennek függvényében eltérő eszközök és módszerek alkalmazását, mely csak mesterségbeli tudást képviselő szakmunkával és egymástól eltérő eszközök birtokában végezhető. A mennyiségi igénynövekedéssel egyrészről a mesterségbeli tudással rendelkező szakmunkások biztosítása nem tud lépést tartani, másrészről a szakmunkások (eszköz és idő hiányában) képtelenek beavatkozni a nagy munkasebességű folyamatba eltérő módosítások elvégzése céljából.
Ez az ellentmondás a kedvezőtlen gyártmányminőségben, illetve a kijavítatlan selejt (csak arra van idő, hogy kivegyék a rosszat kiigazítani már nincs idő és lehetőség) növekedésében nyilvánul meg.
Nem kedvező az ablakgyártás szervezettsége sem. A különböző építésmódok súlyozott átlagában az ablak teljes elkészítéséhez szükséges élőmunka-felhasználás 2/3-a épületen (építési zárt munkahelyen), 1/3-a épületasztalosipari üzemben történik.
Az összes termelés nem egész 1%-ában az ablakok élőmunka-szükségletének több mint 90%-a épületasztalos-ipari üzemben kerül felhasználásra (festett, üvegezett ablakok).
Elsősorban a komplex gyártmány- és gyártásfejlesztés hiányában létrehozott műszaki megoldások miatt a hagyományos termékek gyártásának aránya nagyobb ütemben növekszik, mint a festett-üvegezett szerkezeteké.
A kedvezőtlen arányalakulás miatt az ablakgyártás építőipari termelékenységi mutatói kedvezőtlenül alakulnak, és a mennyiségi termelés növekedése kapcsán egyre áthidalhatatlanabb munkaerő-problémák jelentkeznek.
Az elavult gyártmány- és gyártási rendszer következtében az ablak össz időfelhasználásának 18-20%-ánál a szereItségi fok már magas, tehát a munkafolyamat elején nagyméretű /súlyú, térfogatú/ szerkezetek /összeépített tokok, szárnyak/ jelentkeznek, mely a folyamaton végighaladva a technológia bonyolultságát növeli. Ezzel szemben áll a korszerű faipari gyártmány- és gyártási rendszer, ahol az élőmunka felhasználásának 75-80%-ánál jelentkezik először nagyméretű szerelt alkatelem.
A hosszú technológiai utón /helyesbítések/ mozgatott nehéz, összeépített szerkezetek, valamint a kiszámíthatatlan módosulások a folyamatban foglalkoztatott munkásoknak rendkívüli fizikai és szellemi megterhélést okoznak.
A megterhelést fokozzák a kötött (szalagrendszerű, nagy munkasebességű) gyártósorok is, mely végső soron az átlagosnál magasabb megkövetelt munkaintenzitásban jut kifejezésre. Az épületasztalos-ipari munkakörülmények kedvezőtlenebbek az országos ipari átlaghoz viszonyítva, mely munkaerőhiányt, sőt a munkaerő eláramlását eredményezi.
A műhelymunka munkakörülményei nem vonzóak a fiatal szakmunkástanulók körében sem, mely az alacsony megtartási arányban jut kifejezésre.
A felhalmozódó problémák megoldása kizárólag - a mennyiségi igényekkel és építőipari fejlesztéssel összhangban levő - új gyártmány- és gyártásrendszer komplex kidolgozásával és adott időpontban való - jól előkészített - bevezetésével oldható meg.
Az új gyártási rendszer az épületasztalos-iparban technológiai váltást jelent, mely hosszú évtizedekre megalapozhatja az iparág töretlen fejlődését.